Egy terjedelmes mikrohullámú sütő története

Mindannyiunknak van otthon legalább egy “kis elrejtett ereklyéje”, amelyet azért tartunk meg továbbra is, mert mostanra már “az életünk része”, és közben nem vesszük észre, hogy többe kerül megtartani, mint már nem birtokolni.

Mosolyra késztet, ha visszagondolok arra az átkozott mikrohullámú sütőre, amelyet néhány évvel korábban vásároltam, egy mára már éppolyan elterjedt, mint amennyire hasznos háztartási gépre. Ne érts félre, gyakorlatilag minden nap használom, de olyan bizarr helyzetet szült, amely több stresszt okozott nekem, mint amennyit magam is észrevettem.

Új konyhát kellett vennem, mert nem sokkal korábban lakást vásároltam, és szükségem volt egyre. A mikrohullámú sütő már megvolt, rengeteg pénzt fizettem érte, és még mindig kiváló állapotban volt, a régi, bérelt lakásomban pedig saját helyet tartottam fenn neki. Rájöttem, hogy az új konyhában nincs meg a szükséges hely ahhoz, hogy kényelmesen elhelyezzem. Ránéztem a mikrohullámú sütőre, és azt gondoltam :“Micsoda ostoba vagyok! nincs helyem az új konyhában, pedig az, amelyiket meg akarom venni, minden másban tökéletesnek tűnik!”

Egy hónapot töltöttem azzal, hogy megfelelőbb konyhát keressek, hogy módosítsam a már elkészült árajánlatot arra, amelyiket meg akartam venni, és még azt is mérlegeltem, hogy lemondok más helyről, amire szükségem volt, csak hogy beférjen az a 60 cm mikrohullámú sütő. A legkézenfekvőbb választás az volt, és az is lett, hogy vegyek egy kisebbet. Bizony, azzal, hogy többet költöttem, valójában spórolni tudtam.

“Bocsáss meg, de nem azt mondtad, hogy vettél egy másikat? hogyan lehetséges, hogy spóroltál, ha egy újat kellett venned?”

Pontosan. Egyszerűen azért, mert egy kisebb és a vásárolni készült konyhához jobban illő mikrohullámú sütő megvétele volt a gazdaságosabb választás: nem kellett további helyet feláldoznom a kiválasztott elrendezésből, és nem kellett hozzátennem semmit, ami megdrágította volna magát a méretre készülő konyhát.

Nemcsak pénzkérdés, hanem a személyes időé is, amelyet arra pazaroltam, hogy megoldást keressek egy problémára, amelyet egyszerűen megoldhattam volna azzal, hogy elajándékozom vagy eladom a régit, és veszek egy kisebbet, amely jobban megfelel az igényeimnek.

Ma már mosolygok rajta, de az a probléma több stresszt okozott nekem, mint amennyit szívesen bevallok; ha csak vezettem volna személyes naplót, könnyebben felismertem volna a hibát (és anélkül, hogy további 5 boltot bejártam volna).

Kevesebbet birtokolni néha annyi, mint sokkal többet birtokolni: sokkal több pénzt, hogy valami értékeset vegyünk, sokkal több energiát, hogy élvezzük azt, amink már van, és sokkal több tisztánlátást, hogy kezeljük azokat a problémákat, amelyekkel utunk során találkozunk.